Illetéktelenek próbálnak bejutni vasi ingatlanokba a VASIVÍZ ZRt. nevében, szennyvízhálózat-ellenőrzés, illetve hálózatmosatás címén. A szükséges karbantartás elvégzésére hivatkozva kérezkednek be magáningatlanokra vagy üzemeket, vállalkozásokat keresnek fel – írja a Vasivíz.
A pontos helyszíneket nem említették, viszont Sárvár hivatalos Facebook-oldala szerint Sárvár és Celldömölk biztosan érintett. A Vasivíz pedig hangsúlyozza, hogy jelenleg nem végeznek karbantartó jellegű mosatásokat a sárvári szennyvízelvezető-rendszeren, melyhez Sárvár, Rábasömjén és Rábapaty tartozik.
Azt mondják, az ütemezett karbantartások várhatóan júliusban kezdődődnek, de ezek pontos helyéről és idejéről majd tájékoztatni fogják ez érintett utcákat szórólappal, illetve a honlapon is közzéteszik majd az értesítéseket.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!