Lemond a cseh kormány

Petr Fiala miniszterelnök jelentette be.

Benyújtja lemondását a Petr Fiala vezette cseh koalíciós kormány, döntött csütörtöki ülésén Prágában a kabinet - írja az MTI.

Petr Fiala miniszterelnök megjegyezte: az általa vezetett kormány volt a második olyan jobbközép kabinet, amely kitöltötte teljes négyéves mandátumát.

„Lemondásunkat délután négy órakor átadom az államfőnek. Feltételezem, felkér arra, hogy ügyvivőként maradjunk hivatalban az új kormány megalakulásáig” – tette hozzá.

A cseh alkotmány szerint a kormány azt követően nyújtja be lemondását, miután a választások eredménye alapján megalakul az új képviselőház. Az új cseh parlamenti alsóház hétfőn alakult meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet