Lendületben maradt, két légióssal is nyert Oroszlányban az MTE

A Falco kiütése után ezúttal egy ponttal voltak jobbak.

Az Egis Körmend győztes vasi rangadóval a háta mögött, de Jalen Moore, valamint a sérült CJ Kelly nélkül, és még az ő pótlására szerződtetett Jordan Andrew Longino nélkül állt fel Oroszlányban. A hazaiak Sejfic vezérletével remekül kezdtek, három perc után 8-1-et mutatott az eredményjelző. Ivosev vezérletével aztán fordított az MTE (11-13), nem sokkal később időt is kért Forray Gábor. Sejfic törte meg a 14-0-s vasi futást, egy negyedet követően 5 pont volt a differencia (19-24).

A hazaiak bosnyák centere hiába szórta a pontokat, a folytatásban őrizte minimális előnyét a Körmend. Sőt, a félidő hajrájára elkezdett nyílni az olló, Ruják 2+1-es akciója után fordultak a csapatok (39-50).

A harmadik negyed elején visszajött a Lions, Randolph egalizált, Matthias Zollner pedig időt kért. Hiába, Balsay betörésével fordult a kocka. Az etap végén aztán még Ferencz és Randolph is bevágott két-két büntetőt, 30 perc után minimális különbség volt a két gárda között (66-67).

Ivosev 23 pontig jutott
hunbasket.hu/Várkony Kornél

Egy 7-0-s futással ragadta magához a vezetést az OSE, a hazai közönség legnagyobb örömére. A Körmend ismét időt kért, Sejfic, illetve Grimes és Ivosev vívott nagy csatát, elsősorban ők voltak a pontfelelősek. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, sok izgalmat tartogatott a hajrá. Takács hármasa 25 másodperccel a vége előtt vezetéshez juttatta a Lionst, jött azonban Avery, aki egy rontott dobást követően tette fel a gyűrűbe a labdát. 1,8 volt a táblán, amikor Ruják eladta a labdát, Ferencz mindkét büntetőjét kihagyta, a másodikat szándékosan, így lepörgött a maradék idő és az MTE egy ponttal nyert.

MVM-OSE Lions - Egis Körmend 93-94 (19-24, 20-26, 27-17, 27-27)

Alapszakasz, 12. forduló
Oroszlány, Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok.
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Györfy Rúben, Kapusi Gábor (Hoffmann Gergely)

Oroszlány: Ruják 10/3, Randolph 17/3, Balsay 6, Sövegjártó 3/3, Sejfic 29. Csere: Hollowell 13/12, Takács 13/9, Szabadfi -, Csuti 2.

Körmend: Hansen 11/3, Kiss M. 16/9, Kiss B. 3/3, Durázi 6/3, Grimes 17. Csere: Ivosev 23, Avery 16/3, Ferencz 2.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport