Lenyúlta az ügyfelek pénzét egy Sárvár közeli takarékszövetkezet kirendeltségvezetője

12 millió forintot vett le az ügyfelek számláiról a sértettek tudta és beleegyezése nélkül.

A Sárvári Járási Ügyészség sikkasztás bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki jogtalanul megszerezte három ügyfél takarékszövetkezetnél elhelyezett összesen 12 millió forintját 2017 őszén.

A vádirat szerint a vádlott kirendeltségvezetőként dolgozott az egyik takarékszövetkezet Sárvár közeli fiókjában. Feladatát képezte az egyedi betétek nyilvántartása és felelős volt a pénzforgalom zavartalan lebonyolításáért, a pénz és az értékek kezeléséért.

A vádlott mindhárom esetben a sértettek tudta és beleegyezése nélkül járt el, amikor megszüntette az egyik sértett folyószámláját és arról 2,4 millió forintot, a másik sértett betétszámláját és arról 5 millió forintot, valamint a harmadik sértett takarékbetétjét, amiből pedig 4,6 millió forintot vett fel és fordított a saját céljaira.

A Sárvári Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottal szemben.

Az ügy kapcsán fontos megjegyezni, hogy a Sárváron jelenleg működő takarékszövetkezetnek a jogelődje volt érintett a sikkasztási ügyben, és a kirendeltségvezető személye azóta változott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló