Lenyúlta és meghúzta szállásadója kocsiját

Költözésben akart segíteni egy ismerősének, de sunyiban.

A Sárvári Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki engedély nélkül elvette a szállásadója gépkocsiját 2020 augusztusában egy Sitke közeli községben – írja a Vas Megyei Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlott szívességi lakáshasználóként lakott a sértett házában, aminek udvarán ott állt a 190.000 forintos kocsija is, benne az indítókulccsal.

A vádlott egyik ismerőse pedig úgy döntött, hogy hazaköltözik a családjához Nyíregyházára, erre ő felajánlotta, hogy elviszi. Bepakolták a holmiját az autóba, majd a sértett tudta nélkül útnak indultak egy nyári éjjelen.

A vádlottnak jogosítványa sem volt és nem jutottak túl sokáig anélkül, hogy baj lett volna. Miközben ugyanis kihajtott az udvarról, meghúzta a kocsi oldalát, amivel 138.000 forintos kárt okozott. De itt még nincs vége a történetnek, másnap ugyanis, mielőtt még Nyíregyházára értek volna igazoltatták.

A rendőrség végül lefoglalta az autót, majd visszaadták a sértettnek. A Sárvári Járási Ügyészség pedig pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek