Lezárult a magyarországi vízirepülés tesztek első szakasza

Közel évszázados kihagyás után idén februárban a Dunán, júniusban pedig a Balaton vizén landolt számos alkalommal az Aeroexpress Cessna 206 típusú hidroplánja.

Július utolsó napjaiban végéhez ért a magyarországi vízi repülés előzetes tesztidőszaka, aminek során az Aeroexpress szakemberei az első magyar lajstromjelű hidroplánnal szereztek értékes repülési tapasztalatokat a hazai vizeken.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Közel évszázados kihagyás után idén februárban a Dunán, júniusban pedig a Balaton vizén landolt számos alkalommal az Aeroexpress Cessna 206 típusú hidroplánja az első tesztek elvégzése céljából, melyek a repülés speciális területének újrateremtésében történelmi lépésnek számítanak. A Dunán Adony és Lórév, a Balatonon pedig Keszthely, Balatonlelle és Alsóörs térségében folytak a próbarepülések – a légügyi és hajózási hatóság szakembereinek jelenlétében –, amiket hosszas tervezés és engedélyezési folyamat előzött meg.

Aeroexpress
nyugat
Somogyi-Tóth Dániel, az Aeroexpress alapítója a társaság közleményében kiemeli: a vízirepülés az aviatika egyik legkülönlegesebb területe, mely Európában igazi reneszánszát éli. Az olasz Comói-tavi és skandináv évszázados üzemek mellett az utóbbi időben Lengyelország és Németország tavain indult újra a hidroplánrepülés, idén pedig már másodszorra landoltak Montenegró édesvizein a Nemzetközi Vízirepülő Regattán résztvevő kétéltű repülőgépek.

Jelentősége többszörös: a repülés és hajózás együttes élményét jelentő turisztikai attrakciótól a taxirepülésekig számos területén teremt értéket, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy számos katasztrófavédelmi területen a leghatékonyabb eljárások alapját szintén a hidroplánrepülés jelenti. A regionális fellendülést jól jelzi az is, hogy a vízirepülésre jogosító magyarországi pilótaengedélyek száma az elmúlt években megtöbbszöröződött, mely a közeli Észak-olasz és lengyel képzések népszerűségének köszönhető.

Aeroexpress
nyugat

Széchey Márton oktatókapitány, a projekt repülési vezetője hangsúlyozta, a hidroplánok a világon mindenhol részei és partnerei a természetnek, annak is köszönhetően, hogy egy négyzetméter fejlesztési vagy építési területet sem kérnek belőle. Ez az itthon évtizedek óta először jelentkező tudás pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy manapság, amikor a természetben előforduló tüzek adják Földünk széndioxid-kibocsátásának egyre jelentősebb részét, legyen esélyünk a jövőben önálló, légi tűzoltási képesség felépítésében – emelte ki a szakember.

Hozzátette: „Hazánk értékeinek lehető legkülönlegesebb módon való bemutatása bizonyosan fokozza az ország versenyképességét a kiélezett turisztikai piacon, különösen, ha a főszezonon és a már amúgy is túlterhelt helyszíneken kívül tervezünk új attrakciókat, de emellett az ifjúság számára is szeretnénk példával szolgálni a természet és a repülés szeretetéről, ezért a fiatal és a már tapasztalt pilóták képzése is kiemelt feladatunk lehet a közeljövőben.”

A befektetői kör képviseletében Házas Gábor elmondta: a lezárult előzetes magyarországi tesztek kizárólag magántőke bevonásával valósulhattak meg, ezzel is szolgálva a magyar repülés fejlődését, sokszínűbbé válását, a hazai képességek gazdagodását. A vízimentőként is dolgozó szakember a tesztek hajózási oldalát is irányította, amelynek során bebizonyosodott, hogy a Cessna hidroplán vízi manőverezőképessége kiválóan illeszkedik a hajózási feltételekhez, biztonságos együttműködést garantálva a vízi közlekedésben résztvevőkkel.

Aeroexpress
nyugat

Az Aeroexpress közleménye szerint jelenleg szakmai beszámolót készítenek az érintett hatóságok számára, amelyet a különböző hajózási és környezetvédelmi szervezetekkel, sportszövetségekkel történő egyeztetések követnek. Ezután újabb tesztek következhetnek a magyar vizeken, melynek különös aktualitást adhat az is, hogy a – hidroplánokkal indult – magyar közforgalmú nemzetközi repülés 100. évfordulója 2023-ban esedékes, melynek méltó ünneplésére is készülnek.

Az Aeroexpress emellett a sok beérkező érdeklődésre tekintettel a gyakran ismételt kérdésekre vonatkozó válaszsort állított össze, amelyet mindenki megtalál a társaság https://www.aeroexpress.hu/ weboldalán. Olyan, a nagyközönséget foglalkoztató témákról esik itt szó, mint például a strandolókat vagy vízi sportolókat befolyásoló tényezők, de szó esik a horgászokkal, vitorlázókkal történő együttműködésről, a környezetet és élővilágot érő hatásokról is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság