Ismerkedjünk meg a hőhullámmal, ami Európát gyötri: Lucifernek hívják

Tizenegy ország adott ki figyelmeztetéseket miatta. És már gyilkolt is.

2003 óra nem volt nyári kánikula ennyire brutális. A kíméletesnek éppenséggel nem nevezhető forróság azonban nem csak a szerencsétlen magyar nemzetet kóstolgatja: egész Európa megsínyli Lucifert, a hőhullámot. És a java még hátravan.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Vörös riasztástól lángol Magyarországon kívül Olaszország, Svájc, Bosznia, Horvátország, Szerbia, Lengyelország és Románia. Utóbbi két országban ráadásul már egy-egy haláleset is az őrült hőmérsékletek számlájára írható, és ennél jóval többen fekszenek kórházakban. Olaszországból konkrétan az a hír jött, hogy 15 százalékkal többen kerültek a kórtermekbe a normális napokhoz képest. Ugyanitt azt kérik a hatóságok az emberektől, csak akkor utazzanak, ha az elkerülhetetlen, a lengyelek pedig már előre szóltak, hogy egyes közüzemek akadozhatnak.

Fotókon: így olvadozott a hőségriadótól megkukult Budapest
Unger András

Az olaszok az egyik legrosszabban járók: ők egyenesen tíz fokkal többet kapnak most épp, mint amennyit szoktak az évnek ebben a szakaszában. Mindezt úgy, hogy Itália amúgy sem a balzsamos, enyhe nyarairól ismert. Az olasz szőlőtermesztők már most, hetekkel korábban elkezdtek szüretelni, amire eddig még soha nem volt példa, Rómában pedig egyes szökőkutakat is elzártak, hogy spóroljanak a vízzel, ami most tényleg életmentő.

Negyvenhat fok

Lucifer negyedik napjában jár, és jövő szerdáig tart ki. Elődje egy hónappal ezelőtt okozott vadabb hőséget, akkor súlyos erdőtüzek gyúltak és termények pusztultak el - és már most is sok helyen meggyulladtak az erdők. De ezt az előző durvulatot is sikerül most megugrani: az előrejelzések szerint Olaszországban és a Balkán egyes részein egészen 46 fokig szalad a higanynak a szála.

Lucifer Magyarországot is belökte a nemzetközi hírekbe a két jegesmedvével, amiket a fővárosi állatkertben hatalmas jégkockákra fektettek, hogy bírják a kegyetlen hővészt:

AFP / Kisbenedek Attila

Európában a csúcs hőmérsékletet egyébként 1977-ben jegyezték Athénban, ahol akkor kvázi elviselhetetlen 48 Celsius fokot mértek. Ezt most eléggé megközelítjük, miután számos helyen tíz-tizenöt fokkal is magasabb van az átlagnál. A legutolsó ilyen szélsőségesen kemény kánikula 2003-ban húszezernél is több közvetlen vagy közvetett halálesetet okozott, többnyire idősebb emberek körében.

És ez még semmi: francia kutatók a múlt hónapban kimutatták, hogy tekintettel a klímaváltozás miatt egyébként is bekövetkező általános átlaghőmérséklet-emelkedésre, ha a 21. század vége felé jön el egy hasonló hőhullám, akkor az már az ötven fokot is maga mögött hagyhatja.

Albániában helikopterből oltják az erdőtüzet
Getty
( The Guardian / BBC)
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Időjárás