Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ma kezdenek tárgyalni a kormány javaslatáról, ami őszig hosszabbítaná meg a veszélyhelyzetet

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a kormány azon javaslatáról, amely a parlament őszi ülésszakának 15. napjáig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát.

A parlament aktuális ülésének negyedik napja reggel 9 órakor kezdődik, a napirenden hét törvényjavaslat általános vitája szerepel.

A képviselők egyebek mellett elmondhatják a véleményüket a járványkezelésről szóló törvény meghosszabbításáról, a kabinet indoklása alapján a fokozott védekezés fenntartására azért is szükség van, mert Európa-szerte terjednek a koronavírus új variánsai.

Az ülésnap további részében szó lesz egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról, egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint a szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről.

A Ház pénteken további hét javaslatról tárgyal, az ülés pedig május 3-án, hétfőn ér véget, amikor a képviselők kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra