Kívül roppanós, belül krémes és szinte egy csapásra hódította meg a világ édesszájú lakosságát, mi az? Hát persze, hogy a macaron, ami pár éve már nekünk, magyaroknak sem ismeretlen. Olyannyira egyébként, hogy évről évre Magyarország is részt vesz a március 20-i nemzetközi macaron napon.
A cukrászdák ilyenkor bőséges macaron választékkal várják a vendégeket, szakmai berkekben pedig megpróbálják eldönteni, hogy melyik magyarországi műhely készíti a legfinomabb édes roppancsot.
Idén Budapesten a Tesla Budapestben gyűltek össze a sütemények napszámosai, hogy megmutassák legutóbbi találkozásuk óta, mit kísérletezzek ki a márványlapokon. A közel tíz csapatból álló mezőnyben ott volt a szombathelyi Mészáros cukrászda is, akik Varga Ádám alkotásával,
a bodzás-gesztenyés ízű macaronnal
elhódították a szabadon választott kategória első helyét.
Rá is kívántam valami édességre.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!