Olvasóink régóta panaszkodnak, hogy a szombathelyi vasútállomás távolabbi peronjait babakocsival nagyon nehezen lehet megközelíteni, mivel ehhez meg kell küzdeni két hosszú lépcsővel.
Azok az anyukák, akik egyedül utaznak a gyerekükkel, csak arra számíthatnak, hogy mások segítenek nekik a babakocsi cipelésében. Persze általában akad segítség, mégis van olyan anyuka, aki emiatt inkább nem is erőlteti a vonatozást.
Pedig a peronokat összekötő aluljáró lépcsőinél kialakítottak rámpákat, csak éppen nagyon keskenyek. Úgy gondoltuk, ki is próbáljuk, milyen ezeken tolni a babakocsit.
Szereztünk egy babakocsit, sőt egy játékbabát is, és már mentünk is a helyszínre, hogy megnézzük tényleg nagy feladatra vállalkozik-e az az anyuka, aki szeretné használni a rámpákat.
Íme az erről készült videónk:
Ahogy látható, bizony nehéz volt feltolni a babakocsit a meredek rámpán, többször lecsúszott róla a kerék.
De nem is erre találták ki, ezek bőröndhúzó rámpák – közölte a GYSEV Zrt., miután megkerestük őket, hogy miért lettek ilyen félresikerültek a rámpák.
„Épp azért szűkebbek, hogy ne lehessen rajtuk babakocsival közlekedni, a dőlésszögük miatt ugyanis balesetveszélyesek lennének” – tudtuk meg Fenyőné Gyűrű Nikolettől, a GYSEV társasági ügyekért felelős kiemelt szakértőjétől.
Mit javasol a vasúttársaság, hogy ne kelljen cipelni a babakocsit?
A kerekesszékkel, vagy babakocsival közlekedő utasoktól azt kérik, hogy a forgalmi irodában szóljanak, hogy problémát jelent a lépcső használata. Ebben az esetben megnyitnak számukra egy üzemi átjárót.
A kérdés már csak az, hogy ha egy távolabbi peronra érkezik be a vonatunk és babakocsival vagyunk, akkor miként jutunk el a forgalmi irodához, amit ugye csak a lépcsők használatával lehet megközelíteni. Lehet, hogy egyszerűbb megkérni valakit, és közösen cipekedni.
Az aluljáró egyébként jelenlegi formáját 36 évvel ezelőtt nyerte el, ekkor még nem volt kötelező az akadálymentes kialakítás. A vasúttársaság tervei között szerepel ennek megvalósítása is, azonban megfelelő források hiányában nem volt még lehetőség a fejlesztésre – közölték.
Itt olvashatják a GYSEV Zrt. teljes közleményét
A kerekesszékkel, vagy babakocsival közlekedő utasainktól azt kérjük, hogy a szombathelyi állomás forgalmi irodájában jelezzék a munkatársainknak, hogy problémát jelent számukra a lépcső használata. Ebben az esetben a GYSEV Zrt. kollégái segítenek a közlekedésükben, kíséretükkel a déli vagy az északi oldalon található üzemi átjárót tudják használni a 2-3-as, illetve 4-5-ös peronok megközelítéséhez.
A keskeny bőröndhúzó rámpák szélességi kialakítása szándékos vasúttársaságunk részéről. A 253/1997. kormányrendelet szabályozza a rámpák, lejtők kialakításának módját. Ezek a bőröndhúzó rámpák nem járható rámpák, műszakilag és egyben fizikailag nem is tudnak megfelelni a rendeletben meghatározottaknak, emiatt babakocsival való közlekedésre sem alkalmasak. Épp azért szűkebbek, hogy ne adjunk lehetőséget a közlekedésre a babakocsikkal, ez ugyanis a rámpák dőlésszöge miatt balesetveszélyes lenne.
A szombathelyi állomáson az aluljáró jelenlegi formáját 36 évvel ezelőtt nyerte el, ekkor még nem volt kötelező az akadálymentes kialakítás. Terveink között szerepel ennek megvalósítása is, azonban megfelelő források hiányában nem volt még lehetőségünk a fejlesztés végrehajtására.