Nem lesz Magellán Center

Lemondott a szombathelyi Magellán Center építéséről a terület tulajdonosa, lakásokat és irodákat épít helyette. Azt szeretné, ha a SZOVA ZRt. is beszállna.

Évek óta üresen áll a Kossuth és Kiskar utcák sarkán álló terület a szombathelyi belvárosban. Mi is sokat foglalkoztunk az üggyel Huzavona a Magellán Center körül – Van és mégsincs építési engedély 2008. November 12. 06:00 , most úgy tűnik, megoldás körvonalazódik. A terület tulajdonosa közleményt adott ki, ami a tervekről szól, és indokolja az eredeti elképzelés meghiúsulását is.

Sajtóközlemény

A projekt fejlesztője, a Devirs International Kft. szeretett volna egy, a belváros belső kereskedelmi zónáján belül, minden igényt kielégítő kereskedelmi és szórakoztató központot építeni, mely szervesen kapcsolódik városunk Fő teréhez. A beruházás Szombathely történetének legnagyobb tömb rehabilitációs fejlesztése lehetett volna.

Azonban társaságunkat a projekt újragondolására és áttervezésére késztették az alábbi problémák:

1. Az időközben megváltozott gazdasági körülmények.
2. Az országban törvényileg szabályozott „plázastop”. Eszerint 2012. január 1-től 2014. december 31-ig tilos, csak külön engedéllyel lehet 300 m2-nél nagyobb alapterületű kereskedelmi építményt létesíteni Magyarországon.
3. Sajnos, Szombathelytől 30 km-re Oberwartban 2011. évben megépült - aminek Szombathelyen kellett volna lennie - az EO bevásárló központ.

A fentiekben leírtak figyelembe vételével, valamint a jelenlegi piaci viszonyokat is szem előtt tartva, az ingatlanon elsősorban lakások, irodák és kis alapterületű üzletek megépítését kívánjuk végrehajtani, a Mithras szentély bemutatása mellett. Az építeni kívánt lakások passzív, energiatakarékos, napelemmel szerelt, a modern kor követelményeinek megfelelő lakások lennének.

Ilyen lett volna a Magellán Center

Az ingatlanon egy 6 ütemből álló belvárosi tömb rehabilitációt szeretnénk megvalósítani. A közlekedési kapcsolat nem változik, így az a már jóváhagyott tervek szerint kerülne kialakításra. Mivel azonban a bevásárlóközpont funkció megszűnik, így jelentősen csökken a gépjármű forgalom. Az új elképzelés egy kisebb beruházást igénylő fejlesztést irányoz elő, amely közlekedésileg nem terheli a környezetet.

Az ingatlanok társasházzá alakítása nagyon fontos, mivel így önálló al-betétek jönnek létre és így, külön is értékesíthetőek. Tehát mindenki számára megnyílik a vásárlás lehetősége. Elsőként a belvárosi kereskedők egyesületét keressük meg az ingatlanok vásárlási lehetőségével

A koncepció sétányos jelleget kap, a patakparti parkolók átépítése szökőkutas megoldással. Fontos elem, hogy e fejlesztés is érint városi területeket. A város számára van lehetőség ingatlan bérlésére, ha a feladatai ellátásához szüksége lenne rá

A Mithras szentély bemutatása és turisztikai látványossága, továbbra is az előző tervekhez hasonlóan kerülne megvalósításra.

Fontos, hogy a város partnerséget adjon a feladat megvalósításában, a beruházók felajánlják annak lehetőségét, hogy a SZOVA Zrt-n keresztül a város aktív szereplője legyen e terület beépítésének.

Szombathely város partnerségének fontossága

A tulajdonosok felkeresték Szombathely Megye Jogú Város polgármesterét: tájékoztatták arról, hogy a fent ismertetett okok miatt a bevásárlóközpont építéséről lemondanak.

Bemutatták az új elképzelést, és kérték a város közreműködését, mert a város akarata nélkül még évekig nem oldódik meg a hányatott telek sorsa. Dr. Puskás Tivadar polgármester úr jelezte, hogy a város számára fontos a szóban forgó terület rendezése.

A polgármester úr felkérte a SZOVA Zrt. vezérigazgatóját: vizsgálja meg, hogy tudna a cég a fejlesztésben részt vállalni. Jelenleg ez a vizsgálat zajlik, és hamarosan a társaság igazgatósága is tárgyalja a lehetőségeket.

A projekttel kapcsolatban egyeztetünk a főépítész úrral, illetve folyik a helyi tervező kiválasztása az új beruházás megvalósítása vonatkozásában. A SZOVA Zrt. - mint Szombathely város vagyonhasznosító cége-, befektetőként való részvételével jelentősen javulhatna a beruházás megvalósulásának esélye.

Tisztelettel
Devirs International Kft.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Mertek nagyokat álmodni - Jegelt szombathelyi projektek

Ha egy arannyal megrakott szekérrel egyszer Szombathelyre látogatna a Jótündér, vajon melyik álom-projekthez adhatna pénzt? Legyen az MSH-ból színház, vagy épüljön a belvárosi Magellán Center?

Szombathely szégyenfoltjai

A Magellán Center helye, az el nem készült parkolók gödrei vagy a Savaria Stonehenge idegesíti Önt jobban? Röpke, rendhagyó városnéző túrán mutatjuk be Szombathely kétes hírű látványosságait. Szavazza meg a legcsúfabbat!

Épülő Iseum, várakozó parkolóház, reményteli Magellán Center

A három nagy szombathelyi beruházás háza körül néztünk körbe, hogyan is állnak (vagy haladnak) a nagyívű tervek. Lássuk.

Huzavona a Magellán Center körül – Van és mégsincs építési engedély

Bár októberben ismét megkapta az építési engedélyt a Magellán Center, információink szerint a szombathelyi polgármesteri hivatal megfellebbezte a döntést. Az ok: a közlekedési helyzet várható eldurvulása.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet