A szombathelyi Magház kultúrkocsmának meglehetősen rövid élettartam rendeltetett: mindössze másfél éves működés után az év elején végleg bezárt. A város ismét szegényebb lett egy igényes hellyel, állapíthatták meg rezignáltan a tartalmasabb szórakozási lehetőségek jobbára fiatal hívei, de azon túlságosan nem lepődtek meg, hogy a kocsma csak eddig bírta. Nagy részük ugyanis határozottan meg van győződve arról, hogy Szombathely - ahogy sokan állítják - tunya, alvó város, ahol az emberek zöme makacsul begubózik, nemigen jár el sehova, s éppen ezért itt minden hasonló kezdeményezés eleve halálra van ítélve.
Elképzelhető, hogy van némi igazság ebben a véleményben, de kizárólag a megyeszékhely állítólagos tespedtségével magyarázni egy kultúrkocsma gyors ellehetetlenülését alighanem tévedés. Nyilvánvalóan egyéb, mégpedig fontos okok is meghúzódnak a háttérben. Ezekről beszélgetünk a Magház egyik alapítójával, Pavelkovits Petrával, s először is azt kérdezzük tőle, hogy miért pont kultúrkocsmát, s miért nem egy közönséges ivót, vagy valamiféle diszkós helyet nyitott, ahol jól megy a sör, s nincs túlságosan nagy gond a megélhetéssel.
Koncertek és tárlatok
Az említett egységek még csak eszébe sem jutottak, mondja erre mosolyogva Pavelkovits Petra, mert kimondottan olyan szórakozóhelyet gondolt el, amely minőségi, ráadásul szerteágazó kulturális programokat, egyszóval: nívós időtöltési lehetőséget kínál a vendégeinek. Neki magának már tizenéves kora óta nagy álma volt egy hasonló hely - már akkor is sokkal jobban szerette az élő zenét, mint például a diszkót -, aztán néhány évvel később, mégpedig tavalyelőtt augusztusban el is jött a nagy lehetőség: az ügy iránt szintén elkötelezett Viszlay Fülöppel együtt belevághattak a nagy álom megvalósításába.
A valamikori Country Clubot saját kezűleg alakították át a maguk ízlése szerint, s a kezdeti koncepció az volt, hogy a legkülönfélébb zenekarok koncertjei mellett kiállítási lehetőséget nyújtanak a fiatal, pályájuk elején álló helyi képzőművészeknek is. Pavelkovits Petra - aki maga is a szombathelyi művészeti gimnáziumban végzett - azt mondja, hogy a Magházat afféle missziónak szánták, a pénz nem játszott jelentős szerepet a terveikben. Tisztességes megélhetésben reménykedtek, semmi többen.
S kezdetben úgy tűnt, hogy jól alakulnak a dolgok. Sorra adták koncertjeiket helyi és országosan ismert zenekarok - például a Belga, a Kistehén, a Mascura, az Esti Kornél, vagy éppen az Elefánt -, s egymást követték a jobbnál jobb tárlatok is. S a kínálat hamarosan jelentősen bővült, a koncertek és a kiállítások mellett stand up, slam poetry és táncesteket is láthattak a vendégek, sőt, egyszer maga Jordán Tamás is fellépett a Magházban. S a közönség vevő volt a műsorokra, viszonylag sokan látogatták a helyet.
A vendéglátás nehézségei
Az idő múltával azonban az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az alapítók elsősorban a vállalkozás kulturális részében, a műsorok szervezésében erősek, s hogy - megfelelő tapasztalat híján - a vendéglátáshoz nemigen konyítanak. Annak valahogyan nem tudták a titkát, hogy hogyan lehetne több sört eladni.
S így aztán - jó pár hónap elteltével - azzal kellett szembesülniük, hogy még a legjobb buli is csak nullszaldósra jön ki, s hogy egyre nehezebben tudják kifizetni a zenekari gázsikat, a hangosításért, a szerzői jogokért járó pénzeket, miegyebeket. Tehát a Magház lassú ellehetetlenülésének okai között feltétlenül meg kell említeni azt is, mondja Petra, hogy neki és társának semmiféle vendéglátós tapasztalata, végzettsége, de talán még idevágó vénája sem volt.
S a folyamatos sorvadásban az is szerepet játszott, folytatja a Magház egykori lelke, mindenese és megálmodója, hogy a rendezvényeket - tehát magát a helyet - rendre ugyanaz a 150-200 ember látogatta. Azt viszont nem lehetett elvárni tőlük, hogy a kocsma minden egyes eseményén ott legyenek, hiszen újabban már - szerencsére - az érdeklődő emberek válogathatnak a nekik megfelelő programok közül Szombathelyen is. Mindenesetre érdekes volt megfigyelni azt is, hogy a konkurencia rendezvényein is szinte csak ez a 150-200 ember tűnt fel, mások nem nagyon.
Szipolyozó szabályozók
Summa summarum: kizárólag ez a maroknyi közönség a Magházat nem tarthatta életben. Ezt már csak azért sem tehették meg az amúgy lelkes törzsvendégek, mert a zömük - enyhén szólva - nem igazán tehetős ember, egyáltalán nem veti fel őket a pénz. Ezek a vendégek nemhogy nem rendeltek nyakra-főre mindenféle italokat a rendezvényeken, de gyakran még a jegyek megvásárlása is nagy erőfeszítésükbe került. Éppen ezért néha már egészen nevetséges árakon, két-háromszáz forintért árusították nekik a belépőket, jegyzi meg Pavelkovits Petra, egész egyszerűen nem tehettek mást.
Azt, hogy a törzsközönségen kívül miért nem látogatták mások is bőséggel a helyet, a valahai üzletvezető nem igazán tudja. Ő maga egy pillanatig sem állítja, hogy Szombathely eredendően tunya város lenne, befelé forduló lakókkal, de az biztos, mondja, hogy egy-két hasonló, vagy némileg kisebb lélekszámú településen semmi gondjuk nincsen az olyan helyeknek, mint amilyen az övé volt.
S végül, de - ahogy mondani szokás - nem utolsó sorban a Magház megszűnéséhez nagyban hozzájárult a kisvállalkozásokat lassan teljesen kiszipolyozó szabályozók garmadája is. Elég csak annyit megjegyezni, hogy egy kis cég fizetnivalói az utóbbi időben egyenesen a duplájukra nőttek.
Az utolsó hónapok
Így araszolt tehát a nagy reményekkel induló Magház kultúrkocsma a megszűnés felé, amely az idei év elején be is következett. Az utolsó hónapokban Pavelkovits Petra már egyedül - Viszlay Fülöp nélkül - vitte az üzletet: maga szervezte a műsorokat, ragasztotta plakátokat, s állt a pultban egy-két lelkes segítőjével együtt. Sokáig azonban nem bírta az irdatlan iramot: március 28-án nagyon fájó szívvel, de kénytelen volt végleg bezárni a Magházat.
Arra a kérdésre, hogy belevág-e a jövőben hasonló vállalkozásba, most már azért mosolyogva azt válaszolja, hogy saját üzletbe semmiképpen sem. Azt viszont nagy örömmel tölti el, teszi még hozzá, hogy a Magház ugyan megszűnt, de a hely kemény magja, az emlegetett 150-200 ember együtt marad. Elhatározták, hogy tartják egymással a kapcsolatot, s - természetesen Pavelkovits Petra hathatós közreműködésével - mindenféle jó kedélyű összejöveteleket szerveznek - saját maguknak. S az elsőn, egy fergetegesre sikeredett parkerdei bulin már túl is vannak.
