Minden a Mikulással és a négy fenyőfával kezdődött – karácsonyi műsorról lévén szó. Bebattyogott a jó öreg, betipegtek a fenyőfák, aztán körbevonul a piros-prémes hacukában a sok-sok manó: az összes fellépő. A Magyar Cirkusz és Varieté ennyivel (és a befejező röpke etűddel) le is tudta a karácsonyozást. Jól tették. Annyi és olyan sokféle télapóval találkoznak a gyerekek, hogy unhatják már nagyon. Ami viszont még hátra volt, az megismételhetetlen élmény lett az aprónépnek. És a kedves szülőknek is.
Megmacskásodott Mikulás-party
Mert begördültek máris párducmintás ruhában az első akrobaták – egy olasz csoport. Olyan lazán, annyira minden erőlködés nélkül dobálták a lányt, mintha nem lenne súlya. Szállt, röpült keresztül-kasul a manézson karból karba, embertoronyról embertoronyra. A kispockok tátott szájjal bámulták a repülő nénit, az anyukák meg oda sem mertek nézni, hiszen minden mozdulat kész életveszély volt – de szerencsére (bár hibáztak olykor) baj nem lett.
Aztán az egyik legnépszerűbb szám következett: Amélia az idomított cicáival. Ha jó számoltam, hét volt belőlük. És csoda dolgokat tudtak! Hajtottak vödröket, jártak kétlábon, egyensúlyoztak labdán, rúdon, utóbbin másztak alul és felül is. Meg persze táncoltak. A gyerekek díjazták az előadást – a felnőttek meg csodálkoztak, mert legtöbbjük fejében a macska eddig a szabadság és öntörvényűség megtestesítője volt, amit persze lehetetlen idomítani...
Pepi belopja magát a szívünkbe...
És a cicák után jött először porondra Pepi. Pepi, a bohóc. Rögtön belopta magát a szívünkbe: alaposan lefröcskölt bennünket. (Az enyémbe pláne, mert a fényképezőgépem is jócskán kapott...) Ő meg talán a műsorvezető hölgy volt csupán magyar a Magyar Cirkusz és Varieté fellépői közül. A többiek olaszok, oroszok, franciák, kenyaiak... Ez persze nem feltétlenül kritika, a cirkusz mindig erősen nemzetközi műfaj volt, ugye.
Pepi kis epizódja után jött Olivér magánszáma. Az ő legjobb barátai a labdák és a buzogányok, amiket úgy bűvölt, hogy nem győztünk tapsolni. (A karikás mutatvány már csak hab volt a tortán.) Amit pedig közben színpadi mozgás címszó alatt művelt, azzal kapcsolatban megértettem, miért hangsúlyozta reklámjában a produkció, hogy:
Nem csak gyerekeknek!
Nos, Olivér vérbő latin táncot adott elő. Hasonló, már-már korhatárosan erotikus produkciók utána is voltak.A guminő és a majomszám
Amikor
az orosz cirkusz hercegnője
a színpadra lépett, egyszerű fiatal lánynak tűnt. Vagyis talán valamivel szebb volt, mint az egyszerű fiatal lányok. Ám hamar kiderült, hogy gumiból van minden porcikája. Nyúlós gumiból. A hölgyemény olyan játszi könnyedséggel pakolta a nyakába a komplett alsófelét, majd forgolódott tulajdon új tengelye körül, hogy az már szinte félelmetes volt. Pláne mikor teljes súlyával a fogsorára támaszkodva tette ezt egy karikán.
És akkor jött a tündér rózsaszín ruhába burkolt csimpánz és a három pávián. Az első sorokban helyet kapott gyerekek nagy része ekkor már a porond körül, a parkettán ücsörgött. Mellettem elszántan (és tökéletesen reménytelenül) küzdött Leventével és Boldizsárral az anyukájuk. De hát a majmokhoz persze minden kispocok szeretne közel kerülni. (Ők is.) Pláne, ha ilyen jólöltözöttek. És ügyesek! Bicikliztek, akadályt ugrottak, egyikük még rocksztárba is átment egy időre. (Illetve inkább metálműfajban üvöltözött, azt hiszem...)
Illuzionisták teljes egyenlőségben
Pepi bohóc szerepének legfontosabb része volt, hogy elvonja a nézők figyelmét az átszerelésekről. Olyan jól sikerült neki a Harry Potteres-boszorkánycsinálós hadművelettel, hogy nem is vettem észre, mikor nőtt ki a színpad közepéből az állvány, amin aztán az artistaképzősök nem túl izgalmas, de legalább életveszélyes mutatványai következtek. Aztán meg tizenöt perc pisiszünet. Ez a nézők átlagéletkorát tekintve valóban hasznos, mitöbb, szükséges volt.
Az illuzionista különös emberfajta. Vagy akkorára össze tud tekeredni adott esetben, mint egy nagyobb kutya, vagy tényleg képes láthatatlanná válni szerintem. Több lehetőséget egyszerűen nem tudok elképzelni. A spanyolosan izzó és minden áttételesség nélkül tüzesnek nevezhető produkció, ha lehetek szubjektív, nekem azért tetszett, mert végre nem csak a világszép nőt nyiszálta és aprította a Zorró-álarcos pasi, hanem ő maga is ült a kalodában.
A zenebohóc vendéglője
A zenebohócnak persze semmi nem sikerült elsőre, de azért kis erőlködéssel kipréselt egy koprodukciós keringő ritmust (nem dallamot!) a közönségből. Miután végzett és visszavonult néhány percre, két szélesen vigyorgó fiatalember mutatta meg, mi a
diabolo
– és azt is, hogy a játékból egyszerűen nem lehet kinőni. A felejthető, bár nyilván nagyon nehéz mutatványt játék követte.
De Pepi hamar letolt megint mindenkit a manézsről – amit ugyanazzal a lendülettel át is minősített vendéglővé. És jött a tortadobálós rész. Kapott a vendége, kapott ő – és kapott egy
szerencsés
kiválasztott a közönség soraiból, akihez kedvesen hozzádörgölőzött. Az estét egy lendületes kenyai táncos-akrobatikus szám zárta. (Azok a srácok, akik olyan kedvesen makogtak rám érkezésemkor, hogy rögtön tudtam: majomszám is lesz...)Boldog karácsonyt mindenkinek!
A fináléban előkerült még egyszer a Mikulás. Meg egy rém giccses karácsonyfa. Aztán lehetett hosszan tapsolni, majd menni szépen haza, élményekkel telve. A kiválasztottak, akik a hátsó kijáratnál távozhattak, még beszélgethettek kicsit az idomított macskákkal. Aranyszínű szállítódobozaikat ugyanis a folyosón tornyozták fel.
