Alulmaradt németek - Győzelemmel rajtoltak vízilabdásaink

Megnyerte első mérkőzését Kemény Dénes legénysége a szombathelyi ING-Kupa vízilabda-tornán. A Tófürdőn rendezett esemény az utolsó felkészülési mérkőzéssorozata a mieinknek az európa-bajnokság előtt.

14–8-ra nyert Magyarország: az első negyedben még futottunk az eredmény után (3–3 lett a vége, de mindig a németek vezettek), azonban a második nyolc perc elején négy gólt dobtunk zsinórban. Madaras és Benedek ekkor 2-2 gólnál járt.

A harmadik negyed elején elaludt a csapat: 7–4-ről egyenlítettek a germánok. Ekkor megrázták magukat a fiúk, és hat gólt dobtak sorozatban - az utolsó periódus elejére el is döntve a találkozót. A magyar csapat legeredményesebbje Madaras Norbert volt, aki öt gólig jutott.

ING kupa vizilabdatorna
könnyen vették mieink az akadályokat
Lovagi Milán

Szombaton 18:00 órától Montenegro ellen játszik Kemény Dénes legénysége. Addig nézzék meg a pénteki napon készült fotógalériánkat, ami a görög-montenegrói és a magyar-német meccsek pillanatait idézi fel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport