Magyar Péter a mai napig a miniszterelnök legközvetlenebb környezetéből kap információkat

És szerinte a közvéleménykutatásokkal ellentétben egyértelmű, hogy a Fidesztől jönnek az ő szavazói.

Hamarosan bejelentik, hogy melyik párttal fognak együttműködni a nyári választás idején, aztán pedig az EP-listájukat is bemutatják - ígérte Magyar Péter a hétvégi demonstráció után az ATV műsorában, melyről a 24.hu számolt be. Itt elmondta, hogy nem okoz majd különösebb gondot nekik, hogy néhány nap alatt összeszedjék az induláshoz szükséges 20 ezer aláírást, ezért nem sietnek a bejelentéssel.

Arra a kérdésre, hogy honnan tudja, hogy pánik van a Karmelitában, úgy válaszolt, hogy nem akarja stresszelni Orbán Viktort, de a mai napig a miniszterelnök legközvetlenebb környezetéből kap információkat. Innen tudta meg azt is, hogy vasárnap az illetékesek egész nap ültek a Karmelitában és próbálták kidolgozni a megfelelő stratégiát ellene.

Felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte a kormánykommunikáció a lejáratása mellett arra koncentrál, hogy belesulykolja az emberekbe, hogy ő igazából az ellenzéket osztja meg, ami tetten érhető néhány közelmúltbeli közvélemény-kutatás eredményein is, pedig szerinte egyértelmű, hogy a Fidesztől jönnek az ő szavazói. Ezt többek között arra is alapozza, hogy a hétvégi tüntetés során több száz emberrel tudott valamilyen formában kommunikálni, nekik nagyjából harmaduk mondta azt neki, hogy a legutóbbi választáson a Fideszre szavazott.

Megjegyezte azt is, hogy úgy látja, kontraproduktív volt a rogáni propaganda, ugyanis sokaktól kapott üzenetet a múlt héten, akik azt mondták neki, hogy emiatt döntöttek úgy, hogy kimennek az eseményére.

Azon kérdésre, hogy van-e még atombombája, olyan hangfelvétele, amin kormánytagokkal beszélt, azt mondta, ennek nincs jelentősége, az igazi atombomba a magyar nép, viszont azt is hozzáfűzte, hogy nem Magyar Pétertől kellene elvárni, hogy bedönti az egész hatalmi elitet egyedül.

Végül arról is beszélt, hogy ő a két pártelnökkel, Orbánnal és Gyurcsány Ferenccel akar vitatkozni, arról, hogy milyen összefonódás van a DK és a Fidesz között és hogy miért nem lettek elszámoltatva Gyurcsányék 2010 után, nem pedig Deutsch Tamással az uniós paragrafusokról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet