Bár ígéri, így is együtt fognak velük működni.
"Az RMDSZ képviselői ott ülnek, ahol a Tisza képviselői, a Néppártban, ennek ellenére őket nem hazaárulózza a Fidesz" - mondta Magyar Péter ma nagyváradi sajtótájékoztatóján, amiről a 24.hu számolt be.
Szerinte egyedül a Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselői nem szavazták meg, hogy a Tisza az Európai Néppárt tagja legyen és Magyar azzal is megvádolta őket, hogy csak azért vannak még a pártcsaládban, hogy a Fidesznek kémkedjenek.
"Ugyanazt tudom elmondani az RMDSZ-ről, mint a magyar önkormányzatokról: együtt fogunk velük működni akkor is, ha ők a Fideszt továbbra is próbálják a háttérből segíteni" - ígéri a Tisza Párt elnöke.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!