A Tisza Párt elnöke negyedórás újévi beszédben foglalta össze gondolatait és a szólította fel a kormányt egy előrehozott választás kiírására.
Himnusszal és magyarországi városok és a tájak képeivel kezdődött Magyar Péter éjfélkor elmondott beszéde.
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
A Tisza Párt elnöke mintegy 15 percben foglalta foglalta össze legfontosabb gondolatait.
Ezeknek a lényege:
Nemcsak a kihívásokat, hanem a reményt is látjuk.
Egyre többen gondolják úgy, hogy az „önző, gonosz és korrupt” hatalomnak hamarosan vége lesz.
Magyarországon gazdasági, megélhetési, alkotmányos és morális válság van, és ezt mindenki látja.
Szétesik az állam, a magas adók ellenére nem működnek a közszolgáltatások.
Személyesen szólított meg néhány, az országjárása alatt megismert embert, felidézve néhány közéleti témát: gyermekvédelem, bicskei botrány, a mezőgazdaság leépülése, az egészségügy problémái, a külföldre távozott fiatalok, a szegénység, a bevándorláspolitika, a béke, az ázsiai vendégmunkások, a tömegközlekedés.
Orván Viktornak 15 éve volt ezt az országot rendbe tenni, ehhez minden lehetősége megvolt, kétharmados többség, világgazdasági fellendülés, uniós milliárdok. De ehelyett lezüllesztették és ellopták, megosztották és elárulták az országot.
Hazánk az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országa.
Az Orbán családjához kerül a repülőtér, a pályaudvarok, a minisztériumi épületek stb.
„Példátlan pusztítás, példátlanul rossz kormányzás. De ennek most vége van, egy ország mondja, hogy elég.”
Nincs több időnk, legyen új választás, hozzák előre a választás napját a lehető legkorábbi időpontra.
Most Orbán Viktor lett a 2008-as Gyurcsány Ferenc.
Elég volt az árokásásból, az egymás elleni összeugrasztásból, a gyűlöletpropagandából és az úrizásból.
A magyar nép áll szemben a „nemzeti együttbűnözés” rendszerével.
2025 a reményről, egy új Magyarország felépítéséről szól.
Leváltják és túllépnek Orbán rendszerén.
Nem azt mondja a miniszterelnöknek, hogy „vége, kicsi”, hanem az legyen bátor, nézzen szembe a magyarokkal és legyen új választás.
Életünk meccsére készülünk, a tét pedig nem is lehetne nagyobb.
25 éves a Nyugat.hu
Légy jubileumi támogatónk! Tudjuk, hogy megszoktad, a Nyugat.hu 25 éve ingyen itt van neked. De csak a te segítségeddel maradhatunk fenn. Támogasd a következő 25 évünket!