Magyar Péter újabb öt kérdést szegezett Orbán Viktornak

Természetesen a Facebookon, most biztonságpolitikai témában.

Öt kérdést tett fel Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn, mellyel a kormányfő tegnapi videójára reagált. Ebben Orbán arról számolt be, hogy ülést tartott a védelmi tanács, ahol áttekintették a helyzetet Irán támadása után, majd utasított mindenkit arra, hogy garantálják a magyar családok biztonságát.

Magyar Péter erre reagálva először azt vetette fel, hogy melyik településen hány ember számára áll rendelkezésre megfelelő óvóhely, illetve „ha a társadalom többségének nem jutna semmilyen hely, akkor miért van ez így, ha már két éve elrendelték a veszélyhelyzetet?” Nemrég egyébként mi is foglalkoztunk a témával Évek óta nincs egyetlen óvóhely sem Szombathelyen March 11. 07:02 Szombathely kapcsán, és kiderült, hogy veszélyhelyzet ide vagy oda, nincsenek óvóhelyek a városban.

Magyar Péter is elsősorban azt hangsúlyozta a ma feltett öt kérdés kapcsán, hogy hazánkban, Európában példátlan módon, két éve háborús veszélyhelyzet van, és erre hivatkozással rendeleti kormányzás folyik. Ennek fényében viszont jogosak lehetnek a kérdései, melyekkel kicsit tovább is lépett az óvóhelyek problémájánál:

1. Igazak-e azok a hírek, hogy hazánkban alig néhány százezer emberre elegendő óvóhely áll rendelkezésre és a meglévő óvóhelyek közül jelenleg többet is átalakítanak profitszerzési céllal? Ha igen, akkor ez kinek a felelőssége?

2. Igaz-e, hogy sok magyar településen még a polgári védelmi szirénák sem működnek, amik egy valódi veszélyhelyzet esetén figyelmeztethetnék a lakosságot? Ha igen, ez kinek a felelőssége?

3. Hogy lehet az, hogy Magyarországon senki nem ismeri azt a veszélyhelyzeti tervet, amely alapján tudható lenne, hogy kinek, mikor, mi a teendője egy terrortámadás, egy természeti katasztrófa vagy egy külső támadás esetén?

4. Hogy lehet az, hogy miközben hazánknak alig pár ezer hadra fogható professzionálisan kiképzett katonája van, közülük több százat Csádba küld, miközben a szomszédunkban véres háború folyik.

5. Háborús veszélyhelyzetben miért bocsátottak el 1800 jól képzett katonát?”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet