Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Magyarország egészen békés ország

Mondja a Global Peace Index onnan messziről.

Utazás vagy költözés előtt az adott országban uralkodó biztonság és béke, illetve ezek hiánya fontos szempontot jelentenek. Az Institute for Economics and Peace független, nonprofit kutatóintézet évről évre összeállítja a Global Peace Index nevű jelentést, amelyben a világ országait a biztonság szempontjából rangsorolja.

Figyelembe veszik a szociális biztonságot, az éppen zajló helyi és nemzetközi konfliktusokat, valamint a militarizáció mértékét. A friss adatok átlagosan 0,07 százalékos romlást jeleznek, ez a kilencedik negatív előjelű változás az utóbbi 13 évben. 87 ország javuló, 73 romló tendenciát mutat – idézi a femina.hu.

A jelentés készítői leszögezik, hogy a világjárvány pontos hatásai még nem láthatók világosan, míg az erőszak bizonyos formái rövid időre háttérbe szorultak, csillapodtak, addig a lezárások miatti gazdasági bizonytalanság nyugtalanságot szült az állampolgárok körében.

A pontszámokban egyébként nagy változás nem állt be, a legbékésebb és a legveszélyesebb országok is többnyire ugyanazok maradtak. Afganisztán zsinórban negyedszerre lett a világ legkevésbé biztonságos országa, a sorban Jemen, Szíria, Dél-Szudán és Irak követi. A top 10-es lista nyolc helyezettje Európában található, Magyarország a 19. helyen áll, a 2020-as 24., illetve a 2019-es 21. helyhez képest.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet

Tovább az oldalra