Magyarország nem ítélte el, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétákat ad az oroszoknak

Pedig olyan, EU-n kívül is országok is elítélték, mint Albánia vagy Grúzia.

„A lehető leghatározottabban elítéljük, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ballisztikus rakétát exportáljon Oroszországnak, valamint azt, hogy Oroszország ezeket a rakétákat Ukrajna ellen 2023. december 30-án és 2024. január 2-án bevetette. Ezek a fegyverek növelik az ukrán nép szenvedését, támogatják Oroszország agresszióját” - ez áll az Egyesült Államok külügyminisztériuma által közzétett állásfoglalásban, amit a telex vett észre.

A lap szerint az aláíró országok között van Franciaország, Németország, vagy éppen az Egyesült Királyság, a névsorból azonban hiányzik Szlovákia és a békepárti Magyarország is. A lap hozzátette, olyan EU-n kívüli országok is csatlakoztak ehhez a deklarációhoz, mint Albánia vagy Grúzia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet