Ahogy arról mi is beszámoltunk, tegnap tartották a Magyarország Szépe 2016 döntőjét, amit Gelencsér Tímea nyert meg. Celeb megjelenésekben sem szűkölködött a rendezvény, annál is inkább, mivel a szakmai zsűriben többek között ott volt Rogán Cecilia, aki a verseny végeztével nem mulasztotta el a lehetőséget, hogy nyomjon egy közös képet a királynővel.
Hát nem olyanok, mint két tojás?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!