Az Index arról írta meg, hogy Majka befejezi a közös munkát Curtis-szel annak drogproblémái miatt. Ezt a szegedi SZIN fesztiválon jelentette be.
Ezt a szegedi fellépést is majdnem lemondták Curtis drogproblémái miatt, amely régóta gondot jelentett Majka számára. A korábban az Újpestben focizó, de inkább a rapkarriert választó Curtisről már tavaly megírták, hogy bedrogozva és ittasan vezetett, a szervezetében kokaint találtak, amikor egy villanyoszlopnak ütközött. Majka pedig azt írja a döntést indokoló Facebook posztjában, hogy már régóta próbálja Curtist lehozni a drogról, de hiába, s döntésével ez egyik legjobb barátját veszítette el.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!