Május 30-tól ismét járnak a vonatok a veszprémi vonalon - Másfél évig tartott a javítás

A vonalat egy 150 méteres szakasz javítása miatt zárták le, amit alámosott a csapadékvíz.

Május 30-tól, azaz szombattól újraindul a vasúti személyszállítás Veszprém és Ajka között, sőt a tehervonatok számára már egy nappal korábban lehetővé válik a teljes vonalon a közlekedés - írta közös közleményében a MÁV és a GYSEV.

Az Ajka és Veszprém közti vasútvonalat tavalyelőtt december 15-én zárták le Annyira tönkrement a Székesfehérvár-Szombathely vasútvonal egy része, hogy lezárják 2024. December 10. 19:02 , ugyanis a Szentgál-Városlőd szakaszon a víz alámosta a vasúti pályát, mert nem működött kielégítően a csapadékelvezető. A hiba egy 150 méteres szakaszt érintett, amit alámosott a csapadékvíz.

Korábbi kép a hiányzó szakaszról
Forrás: Facebook / Hadházy Ákos

A vasúti pályát egyébként nem sokkal korábban újították fel, 2019-ben adták át a forgalomnak, de csak öt évig bírta a terhelést. Tavalyelőtt december óta naponta több ezer utasnak okozott kellemetlenséget, hogy Ajka és Veszprém között vonatpótló buszok jártak, és a vasúti teherforgalom vesztesége is jelentős volt.

A felújítás elindulását egy jogvita is akadályozta, tavaly decemberben már eredményt hirdettek a kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázaton, annak eredményét azonban megtámadta Járhatatlan marad a veszprémi vasútvonal, túl olcsó volt a nyertes közbeszerzési ajánlat (Frissítve) 2025. December 19. 10:52 az egyik pályázó. A munka végül februárban indult el, eredetileg júniusra kellett volna befejezni, de úgy tűnik, előbb végeztek. Egyébként az is érdekes a történetben, hogy az Ajka és Veszprém közti szakasz lezárásakor még a MÁV üzemeltette a vonalat. Tavaly május 30-tól viszont már a GYSEV az üzemeltető, ezért is adott ki közös közleményt a két vasúttársaság.

A javításokról azt írták, a talaj- és rétegvíz okozta károsodások miatt a töltést helyenként „három emeletnyi” mélységben kellett újjáépíteni: a legkritikusabb, mintegy 150 méteres szakaszon közel 9 méter mélyen zajlottak a beavatkozások, amelyek során korszerű víztelenítő és stabilizáló rendszereket építettek ki a szakemberek annak érdekében, hogy biztonságos és stabil legyen a pálya.

A május 30-i újraindulást követően egy ideig sebességkorlátozás lesz érvényben az érintett szakaszon. Várhatóan június 15-ig 40, július 3-ig 60, ezt követően pedig a hatóságilag erre a szakaszra engedélyezett 80 km/óra lesz a pályasebesség.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet