Már év közben kompenzációt kaphatnak a nyugdíjasok

A benyújtott módosító dokumentum teljesen átírja a tavaly elfogadott költségvetést.

Kedden késő délután nyújtotta be a kormány az idei évi költségvetést módosító javaslatot, amelyben több soron is megváltoztatták a bevételi és kiadási előirányzatokat – számolt be az Mfor.hu.

A benyújtott módosító dokumentum teljesen átírja a tavaly elfogadott költségvetést: az eredetileg tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiánycélt 7,5 százalékra növelnék arra hivatkozva, hogy a költségvetés elfogadása után a koronavírus-járványnak volt egy második és már egy harmadik hulláma is.

A lap szó szerint idéz a javaslatból, eszerint: „2021 januárjától 3 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások. A jelenlegi prognózisok alapján ezt meghaladó, 3,6 százalékos infláció várható 2021 egészében. Az érintettek már év közben kiegészítő ellátás-emelésben részesülnek. Amennyiben ezen értéket is meghaladná a tényleges infláció, úgy a különbözetet – a vonatkozó törvényi rendelkezéseknek megfelelően – a kormány november hónapban januárra visszamenőleg is kifizeti.”

Hozzáteszik: a kormány ezzel beismerte, hogy a várhatónál alacsonyabbra belőtt infláció miatt a nyugdíjasok idén is kiegészítésre szorulnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek