Már Oláh Gergőnek is van támogatói bögréje a szombathelyi adventi vásárból

Jó ügyeket támogatott ezzel.
Az X-Faktor egykori győztese és zenekara volt a vásár pénteki sztárvendége, akik akusztikus műsorukkal melengették a fagyos idő ellenére is a vásárba látogatók szívét-lelkét - közölte lapunkkal Bonyhádi Zoltán, a városháza kommikációs munkatársa.
Facebook/Szombathely MJV
A koncert előtt nem sokkal már Oláh Gergő is kortyolt abból a bögréből, aminek bevételéből a Holnap Háza és a Váci iskola autizmussal élő lakóit illetve tanulóit, valamint az Aranyhíd EGYMI fogyatékossággal élő tanulóit támogatja, aki ilyenbe kéri a forró teát, vagy épp forralt bort.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos