Már pénteken megtépázta a vihar Vas megyét

A legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak a Katasztrófavédelemhez.

A pénteken a meteorológusok a nyugati, észak-nyugati megyékre erős szél miatt adtak ki citromsárga riasztást. Kora délutánig elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyéből érkeztek bejelentések a katasztrófavédelem műveletirányítási ügyeleteire - közölte péntek délután a Katasztrófavédelem.

A legtöbben útra dőlt fák, leszakadt ágak, megbontott tetők miatt telefonáltak, de volt, ahol reklámtáblát tépázott meg a viharos szél. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók több mint száz helyszínen avatkoztak be.

A 85-ös főútra Fertőszentmiklós közelében egy tizenöt méteres fa dőlt, elfoglalva a fél útpályát, Mosonmagyaróváron és Sopronban parkoló autóra dőlt egy-egy fa, kárt téve a járműben, Beleden pedig megtelt egy utcai vízgyűjtő, ahonnan a csapadék egy családi ház udvarába folyt.

A szél azonban csak fokozódni fog. Mint azt már korábban jeleztük A szombat esti órákban érkezik az orkánerejű szél a Dunántúlra September 13. 17:42 , szombat délutántól a Dunántúl nagy részén szélviharra lehet számítani, a legerősebb, 110-120 km/óra feletti széllökések Sopron térségében, az Alpokalján, a Bakonyban és a Balatonnál várhatók, előreláthatólag szombat este, vasárnapra virradóan - írta az Időkép. Hozzátették, hogy a Balatont a déli parton kibillentheti az északnyugati szél.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló