Már semmije nem maradt, csak egy játékkonzolja, abból csinált pénzt egy kis csalással

A sárvári rendőrök göngyölítették fel az ügyet.

A megalapozott gyanú szerint az ország több pontján okozott kárt a sértetteknek az a 30 éves férfi, aki egy weboldalon hirdetett termékeket - számolt be ma a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

Munka híján az albérletéből is kitették, és egyetlen vagyontárgya maradt csak, egy játékkonzol, amit eredetileg tényleg eladásra szánt volna. A hirdetés feladása után nagyon sok vevő jelentkezett, akik a vásárlás érdekében különböző összegű előleget utaltak a férfinak. Mivel a „könnyű pénzkeresti” lehetőség jövedelmezőnek tűnt, ezért némi szervezéssel és a sok előre utalt összeggel a megélhetés is egyszerűbbnek látszott egy ideig. Azok a sértettek, akik egyáltalán kaptak csomagot, csak az átvételt követően szembesültek a tartalmával, hol vízzel teli üvegekkel, hol kavicsokkal. Sajnos ezután tudatosult bennük az átverés, és természetesen az eladó már elérhetetlenné vált.

A sárvári nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították a feltételezett elkövetőt, akit többrendbeli csalás vétsége miatt hallgattak ki.

A Sárvári Rendőrkapitányság a 30 éves Heves vármegyei férfi ellen folytatott eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre - tette hozzá a rendőrség.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló