Medián: Fölényesen vezet a Tisza a fiatalok és a diplomások körében

A falvakban gyengült Magyar Péter pártja, de ez nem a Fidesz táborát erősítette meg.

A 30 év alattiaknál tarol a Tisza Párt, de a 40, 50 és 60 év alattiak körében is vezet - derül ki a Medián februári mérésének 20 százalékos Tisza előnyt mért a Medián February 25. 08:09 részletesebb, demográfiai rétegere lebontott elemzéséből, amit a HVG publikált.

Továbbra is a 30 év alattiak körében a legnépszerűbb a Tisza Párt, de a 40 év alattiak többsége is őket választaná. Hat százalékkal vezet Magyar Péter pártja az 50 év alattiak között, míg az 50 és 64 év közötti választók esetében csupán 1 százalékkal. A 65 évnél idősebbek körében továbbra is a Fidesz vezet.

A Tisza fölényesen vezet a diplomások között, a csak érettségivel vagy szakérettségivel rendelkezők körében 47-26 az állás Magyar Péterék javára, míg a csak szakmunkásképzőt vagy nyolc általánost végzett szavazók körében a Fidesz vezet, ámbár a Tisza picit javítani tudott.

A kisvárosokban, a megyei jogú városokban és a fővárosban a Tisza vezet, Budapesten és a kisvárosokban növelni tudta a népszerűségét a párt, ellenben a falvakban gyengült a támogatottságuk, viszont nem a Fidesz, hanem a bizonytalanok tábora nőtt.

A héten már beszámoltunk a Partizán új mandátumkalkulátoráról Mandátumkalkulátor: Vas megyében is csökken a Fidesz győzelmének esélye, de két körzetben azért jól állnak March 02. 15:47 , ami 78,3 százalék esélyt mutat a Tisza győzelemre, valamint a Závecz Závecz: 12 százalékponttal vezet a Tisza a biztos szavazók körében March 04. 09:19 új kutatásáról is, ami 12 százalékos előnyt mért Magyar Péteréknek. Utóbbiról Török Gábor azt nyilatkozta, hogy a Fideszben egyre többen fogadják el, hogy a Tisza Párt vezet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2026