50 ezer végzős hallgatót érint az államtitkár bejelentése.

50 ezer végzős hallgatót érint az államtitkár bejelentése.

Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken.

Schanda Tamás a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében kevesebbet találkozhattak barátaikkal és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak.

Hozzátette: a Magyarországon beoltottak száma jelentősen meghaladta az ötmilliót, a magyar emberek több mint fele már védett. Az Európában második legmagasabb átoltottságnak köszönhetően megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók.

A 2019-es diplomaosztó a Szombathelyi ELTE-SEK-en
Mészáros D. Zsolt

"Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását" - közölte az államtitkár.

Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Az államtitkár a fiatalokat arra kérte, ha még nem tették volna, oltassák be magukat, hogy teljesen felszabadultan vakációzhassanak a nyáron.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek