Még lótetemeket is gyűjtött, sok egyéb szemét mellett, a Vas megyei férfi

Felfüggesztett börtönt kapott a sárvári bíróságtól, de meg kell fizetnie a 750 ezer forint bűnügyi költséget is.

A Sárvári Járásbíróság veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette és más bűncselekmény miatt 2 év - végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy büntetett előéletű férfit. Kötelezte mintegy 750 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére - közölte pénteken a Szombathelyi Törvényszék.

A tényállás szerint a vádlott 2020-at megelőzően, majd 2021 után a saját lakóhelyén, továbbá a szomszédos telkeken a saját háztartásában az évek során felhalmozott és más által hozzá szállított hulladékot helyezett el és gyűjtött, így például gumiabroncsot, hulladékká vált gépjárműveket és állati szöveteket.

A vádlott által elhelyezett összes hulladék mennyisége jelentős, azonban abból a veszélyes hulladék mennyisége a jelentős mennyiséget nem haladta meg. A vádlott a lótetemeket a büntetőeljárás megindítását követően saját költségén elszállíttatta és az eljárás alatt felszámolta a „szeméttelepet.” Az ítélet jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló