Megbukott Orbán Viktor cseh szövetségese

Hajszállal, de csak második lett Andrej Babis pártja, így várhatóan a jobboldali ellenzék alakíthat kormányt.

A jobboldali hárompárti Spolu koalíció nyerte a szombaton délután zárult képviselőházi választást Csehországban. A szavazatok több mint 99 százalékát összegző Cseh Statisztikai Hivatal szerint a Spolu megkapta a szavazatok 27,62 százalékát.

A második helyen az eddig kormányzó centrista ANO végzett 27,28 százalékkal, míg a harmadik hely a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek-Kalózok koalícióé 15,47 százalékkal. Negyedikként bejutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja 9,63 százalékkal. A választási részvétel meghaladta a 65 százalékot. A kormányzó centrista ANO mozgalom nagyon szoros versenyben sokáig vezetett - jelentette még koraeste az euronews.com és a cnn.com cseh hivatalos forrásokra hivatkozva.

A Spolu és a Polgármesterek-Kalózok kettőse már akkor is kizárta, hogy együttműködne a milliárdos Babis pártjával.

A kormánykoalíció kisebbik pártja, a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja eredménye jelenleg az öt százalékos küszöb alatt van, amivel kiesnének a képviselőházból.

A két jobboldali választási szövetség vezetői megerősítették, készek közösen a kormányalakításra. A részletes eredmények alapján a 200 tagú képviselőházban többségük lenne - fűzte hozzá a távirati iroda. Milos Zeman államfő már korábban bejelentette, hogy az első kormányalakítási megbízatást a választások győztesének adja.

Napokkal a választás előtt derült ki, hogy Babis feltehetően törvénytelenül mozgatott 22 millió dollárt különféle off-shore ügyletekben. A leleplezést az úgynevezett Pandora-iratok nyilvánosságra hozásával tették meg oknyomozó külföldi és cseh újságírók. A kormányfő tagadta, hogy bármilyen szabálytalanságot követett volna el.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek