Meggyilkolhattak egy eltűnt férfit Zalában

Tavaly december óta keresték az 52 éves kerecsenyi férfit.

Már hónapok óta kerestek egy eltűnt férfit Zalában, most holtan találtak meg. Halálával kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel és elfogták a feltételezett elkövetőt is – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A nagykanizsai rendőrök még január 5-én indítottak eljárást egy 52 éves kerecsenyi férfi eltűnése miatt. A rendőrség minden eszközt igénybe vett az eltűnt felkutatása érdekében, de a férfit kedden délelőtt Orosztonyban holtan találták.

Mivel a halálesettel kapcsolatban bűncselekmény gyanúja merült fel, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés elkövetése miatt indított eljárást. A feltételezett elkövetőt elfogták, előállították, illetve megkezdték az elszámoltatását.

A zalai rendőrök korábbi tájékoztatása szerint az 52 éves férfi tavaly december elején tűnt el kerecsenyi tartózkodási helyéről, azóta nem adott magáról életjelet.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló