Meghalt a divatvilág egyik királynője

Vivienne Westwood 81 éves volt.

Míg néhány évvel ezelőtt le lehetett volna írni azt, hogy a csütörtöki napon a férfiak Pelét Meghalt Pelé 2022. December 29. 20:22 , míg a nők Vivienne Westwoodot gyászolták, ma már nem szabad ilyen nagy bakit elkövetni.

Inkább fogalmazzunk úgy, hogy a tegnapi nap nemcsak a labdarúgás, de a divatvilág fekete napja is volt.

A 81 éves korában elhunyt Vivienne Westwoodot a BBC a „brit divat királynőjé”-nek” nevezi, és a hölgy rá is szolgált erre a címre.

Westwood a punk majd a new wave korszakban tett szert hírnévre, hogy később számos világsztár ruhatáráról és a stílusáról gondoskodjon, közben mindig ügyelt arra is, hogy meglepje, ne adj isten sokkolja a világot.

Vivienne Westwood
Wikipédia

Eredetileg általános iskolai tanárként dolgozott, aztán a londoni King’s Roadon nyitott ruhaüzletet akkori partnerével, Malcolm McLarennel. Ez utóbbi nem mellesleg a Sex Pistols punkzenekar menedzsere volt. Amikor a zenekar elkészítette fotóit 1976-ban, Westwood és McLaren terveit viselve váltak híressé.

Az első egyéni divatbemutatója 1981-ben volt, amit aztán számtalan egyéb követett.

A kétezres évektől esküvői ruhákat is vállalt, emlékezetes volt például a Dita Von Teese lila szerelése, amelyben a modell kimondta az igent Marilyn Mansonnak.

Vivienne Westwood kreálmányai megjelentek a Szex és New York filmben is.

Munkásságáért 2006-ban megkapta a brit „dame” címet, amely a női megfelelője a lovagnak.

Westwood „békésen, családi körben” zárta le tegnap örökre a szemét.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű