Meghalt a fák közé repült autó sofőrje Csepregnél

A fák között pislákoló hátsó lámpa fényeire egy sofőr figyelt fel, aki megállt és értesítette a hatóságokat a balesetről.

A roncsban megtalálták a sofőrt is, akinek az újraélesztése sikertelen volt.

A Szakony felől Csepreg irányába tartó Opel egy jobbra ívelő kanyar után áttért a szemközti sávba, majd padkára futott. A középkorú férfi sofőr megpróbálta az út felé visszakormányozni a járművet, ami sodródni kezdett, majd a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és fák közé hajtott.

Meghalt a fák közé repült autó sofőrje Csepregnél
A képre kattintva galéria nyílik
Tánczos Mihály

Az autó kitört több fát, mielőtt az oldalára fordulva nekiütközött három fának. Azt egyelőre nem tudni, mikor történt a baleset, mivel információink szerint a bejelentést nem szemtanú tette, hanem olyan autós, aki a fák között pislákoló fényre figyelt fel. (Ha az autó lámpái nem égtek volna, akkor valószínűleg reggelig nem találták volna meg a járművet. Az autó az útról nappali világosságban sem látszott volna a sűrű bokroktól, de a sodródásnyom és a kitört fák talán valakinek feltűntek volna.)

Az autó vezetőjét a mentők megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak ikerrel. A helyszínelés teljes útzár mellett zajlott. A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló