A Dunaújváros Online írta meg, hogy július 19-én meghalt egy 29 éves férfi a dunaújvárosi vasműben. A baleset kivizsgálását a hatóságok már megkezdték, a Bors úgy tudja, hogy rendkívüli halálesetről van szó, az ilyen esetben minden alkalommal megkezdődik a büntetőeljárás.
A Bors megkereste a férfi barátnőjét, aki azt mondta, hogy egyelőre nem tudják, mi történt pontosan.
Az, hogy mi történt pontosan, idővel ki fog derülni. Sem kártérítés, sem semmi nem hozza vissza azt az embert, akit a legjobban szerettem a világon. Tisztességgel szeretnénk búcsút venni tőle
- nyilatkozta a nő.Nem ez az első eset, hogy az üzemben halálos baleset történt. 2003-ban három munkásra sav fröccsent, egyikük olyan súlyosan megégett, hogy a kórházban meghalt. 2010-ben egy munkagépből esett ki egy férfi, 2011-ben pedig egy másik munkás 10 méterről zuhant le a csarnokban.