"Elhunyt Fazakas Szabolcs diplomata, politikus, államtitkár, miniszter, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési és EP-képviselője. A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének tulajdonosa, aki egész életét hazájának, szülőföldjének szentelte. Közéleti szerepvállalásait, megbízatásait a legmagasabb erkölcsi és szakmai szinten látta el" – közölte Facebook-oldalán az MSZP.
Fazakas Szabolcs 1947-ben született Budapesten. A budapesti közgazdaságtudományi egyetem külkereskedelmi szakán végzett. Politikai pályafutását 1973-ban a Külkereskedelmi Minisztériumban kezdte, később Bécsben és Berlinben is teljesített diplomáciai szolgálatot. A Horn-kormány alatt előbb államtitkár, majd 1996 és 1998 között az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetője volt.
2002 és 2004 között az MSZP országgyűlési, 2004 és 2009 között a párt európai parlamenti képviselője volt. 2010-ben az Európai Számvevőszék tagjának választották, ezt a tisztségét 2017-ig töltötte be.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!