Meghalt Fidel Castro

Magyar idő szerint hajnalban meghalt Fidel Castro. Kuba egykori elnöke, miniszterelnöke, és a hadsereg parancsnoka kilencven éves volt.

Fidel Castro és Malcolm X beszélgetése politikáról és családról, 1960.

Fidel Alejandro Castro Ruz (Mayarí, 1926. augusztus 13. – Havanna, 2016. november 25.) kubai kommunista politikus, 1965–2008 között az ország diktátora (elnök, miniszterelnök, a kubai hadsereg parancsnoka, pártvezető).

Fulgencio Batista rezsimjének megdöntése után 1959-től 1976-ig az ország miniszterelnöke volt, amikor is az Államtanács és a Miniszterek Tanácsának elnöke lett.

1965-ben ő lett a Kubai Kommunista Párt első főtitkára, és az ő vezetésével vált az ország egypárti szocialista köztársasággá. 2008-ban lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, 2011-ben pedig megvált első titkári posztjától is.

Gyakran jelent meg a nyilvánosság előtt és még idős korában is több órás beszédeket tartott. 2006. július 31-én jelentették be, hogy Castro súlyos bélműtéten esett át és „ideiglenesen” átadja a hatalmat öccsének, a nála öt évvel fiatalabb Raúl Castrónak. A hivatalos közlések szerint folyamatosan javuló állapotú Castro azóta csak ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt, de többször célzott arra, hogy nem ragaszkodik a hatalomhoz.

A nyugati világ utolsó kommunista vezetője, a világ egyik legrégebben hivatalban lévő államfője (csak a thaiföldi király és II. Erzsébet brit uralkodó előzi meg) fél évszázad után engedte ki a hatalmat kezéből.

(Wikipédia)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek