Meghalt Dumbledore professzor és Zsákos Bilbó hangja

Makay Sándor 85 éves volt.

Makay Sándor 1931-ben született Budapesten, színészi pályáját viszont a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte 1958-ban. 1962-től a Miskolci Nemzeti Színház, 1987-től pedig a Budapesti Operettszínház művésze volt. 1992-től szabadfoglalkozású színészként dolgozott, vendégként játszott többek között Székesfehérváron, Sopronban, Békéscsabán, Sopronban, de a Pesti Magyar Színház előadásain is feltűnt.

A szélesebb közönség azonban szinkronszínészként ismerte, ő volt a hangja többek között a Csengetett, Mylord? George Meldrumjának, de ő szinkronizálta a Harry Potter filmek Dumbledore professzorját, a Gyűrűk Ura Zsákos Bilbóját, de ő szólaltatta meg magyarul Jack Lemmont is, mint John Gustafson.

Makay Sándor a Liliomfi zenés változatában

A 85 éves Aese- és Gobbi-díjas színész hosszú betegség után vasárnap éjjel halt meg.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek