Megint a határérték fölötti a Duna hőmérséklete Paksnál

A méréseket az Átlátszó végezte el, azt a módszert követve, amit az atomerőmű szakemberei tettek közzé korábban.

Ismét 30 Celsius-fok feletti értéket mértek az Átlátszó munkatársai a Duna paksi szakaszán, amikor most augusztusban a helyszínen jártak. A portál cikkében kiemelte, hogy a méréseket az erőmű által közzétett módszert követve végezték el. Azt is írták: "a jogszabály szerint a vízi élővilág védelmében a Duna hőmérséklete a paksi hűtővíz-csatorna kifolyója alatt 500 méterrel már sehol nem haladhatja meg a 30 Celsius fokot, ám a mi méréseink szerint ezúttal is melegebb volt."

A méréseket augusztus 5-én végezték el, amikor már jó két hete 30 fok körüli kánikulában izzadt az ország. "Egy TFA Dostmann típusú, újonnan vásárolt digitális hőmérővel készültünk, amelynek szenzorát egy 1 kilós súlyra erősítve engedtük le a megfelelő mélységig. Az érintett folyószelvény több pontján, 50 és 150 cm mélységben, csónakból és a folyóban állva is megmértük a víz hőmérsékletét 11 és 15 óra között."

A mérés során az Átlátszó munkatársai a következőket tapasztalták:

A Duna 1525,5 fkm szelvényénél az atomerőmű oldalán (Nyugat) a parthoz közeli részeken 50 centi mélyen először 30,4°C, kicsit beljebb 30,8°C fokot mértek. A csónakból 150 cm mélyen pedig 30,5 fokot.

A Duna közepén a mozgó csónakról 28,3-29°C fokot mértek. Közvetlenül az erőmű kivezető csatornájánál 30 és 31,5°C közötti értékeket kaptak, míg az erőművel szemközti oldalon (Kelet) a partmenti vizekben 27,2 fokos volt a Duna.

Több kilométerrel délebbre, de még mindig a nyugati, azaz az erőművi oldalon 29,2 fokos volt a víz akkor.

A cikkben hozzáteszik, hogy mielőtt odaértek a mérési ponthoz, végeztek egy ellenőrző mérést a fősodorban egy "sima" Duna-szakaszon is, vagyis az atomerőműtől északra, ahol nem jelentkezik az atomerőmű hatása. Itt fél 12 körül 25,5°C fokot mutatott a műszer. A Belügyminisztérium Vízügyi Főigazgatóságának hivatalos adatai szerint aznap Pakson 11 és 12 órakor is 25,2 C volt a víz hőmérséklete, amit ők azonban az 1531 fkm-nél mérnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek