„Megint jöttek a tehenek és teleszarták a kátyúkat”

A szombathelyi Vidos József utca kátyúzása nem először kerül a középpontba. És a dolgok állása szerint nem is utoljára.

Gondolom olvasóink közül is sokan voltak már olyan helyzetben, hogy nem bírták nézni, mi történik körülöttük, és cselekedni akartak. Hát így érzem magam most én is, miután néhány nappal ezelőtt „különleges” dolgot figyeltem meg.

Nagyjából egy hete a szombathelyi Vidos József utcában ismét megjelentek a Szova munkatársai, hogy „betömjék” a kátyúkat.

Valahol sikerült a kátyúzás, valahol nem
Nyugat.hu

Ez így elsőre még nem is hangzik furcsán, a cég munkatársai ugyanis nagyjából félévente megjelennek és teletömik a kátyúkat aszfalttal. (A téli munka eredményéről egyik olvasónk néhány éve már beszámolt Olvasói fotó: Sárba dobott aszfalt mint útfelújítás 2019. December 17. 14:40 .) Ez egyébként a lakóknak – akik nagyjából harminc éve sürgetik a felújítást – általában nem igazán tetszik. Egy idős bácsi például a kátyúzás után mindig azt mondja,

„megint végighajtották a teheneket az utcán, akik teleszarták a gödröket.”

Most azonban még a korábbi minőséget is sikerült alulmúlni. A nagyjából háromszáz méteres utca jelentős részében ugyanis valahogy félrement az aszfalt.

Legalábbis nem sikerült azt a kátyúkba beleönteni.

A minap például egy itt élő azt mondta, valószínűleg találomra dönthették el a munkatársak, hova öntenek aszfaltot és hova nem.

Megy az egymásra mutogatás

A Vidos József és a – kevesebb figyelmet kapó, de talán még rosszabb állapotban is lévő – Kulcsár István utca felújítása általában a választási kampányban szokott nagy szerephez jutni. 2019-ben például a mostani városvezetés és a Fidesz képviselőjelöltje is célként tűzte ki az út felújítását. (Utóbbi a lakók elmondása alapján megígérte a felújítást az előző, 2014-es kampányban is.)

Évtizedek óta rossz a helyzet
Nyugat.hu

A dolgok állása szerint azonban a felújításból nem nagyon lesz egyelőre semmi. Bár bekerült a Területi Operatív Programban (TOP) szereplő projektek közé a Vidos és a Kulcsár utca, idén biztosan nem kezdenek neki a felújításnak.

Januárban egyébként a lakók kérdésére Nemény András polgármester elmondta Újabb szombathelyi játszóteret újítanak fel - de az ott lakók ennél többet akarnak 2023. January 17. 14:47 , ha nem akarnak várni, az önkormányzat osztozik velük a költségeken és hamarabb kész lesz az utca. Erre a megoldásra azonban nem mutatkozott túl nagy igény a lakók részéről.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet