A szombathelyi rendőrök 2023 augusztusától széles körű nyomozást folytattak ismeretlen elkövetőkkel szemben a Vas vármegyei Sé településen elkövetett rablások miatt. Az adatgyűjtés, a tanúkihallgatások és egyéb nyomozási cselekmények során került a nyomozók látókörébe egy 31 és egy 25 éves férfi, akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak azzal, hogy két alkalommal bejutottak a sértett házába, megkötözték az otthon tartózkodó nőt, majd különböző eszközökkel és testi erővel bántalmazták. A sértett a fenyegetés hatására átadta az otthon tartott pénzét és értékeit - ismertette az esetet mai közleményében a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Arról is beszámoltak, hogy további adatok merültek fel arról, hogy a két elkövető több vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett, valamint tervezett Szombathelyen és környékén 2023 végén. A helyszínekre minden esetben kerékpárral mentek.
A nyomozás eredményeként január 9-én a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeivel fogtak el két férfit Ökölcsapással és sokkolóval ébresztették az asszonyt Sében – fél év múlva visszamentek a helyszínre 2024. January 10. 11:41 , akik megalapozottan gyanúsíthatók voltak a rablások, valamint további vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével. Összesen több mint 38 millió forint kárt okoztak a sértetteknek. A nyomozás során a rendőrök az elkövetők lakcímén több vagyontárgyat, valamint a rablásokból származó pénzt is lefoglaltak, így az általuk okozott kár egy része megtérült.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két férfi ellen folytatott eljárást befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségre.