Megmenekült a kisebb szombathelyi Waldorf-iskola, de továbbra is bizonytalan a sorsa

Cégek és magánemberek is besegítettek, de egy bizonyos létszám alatt szinte lehetetlen a fenntartása.

„A bérlő szeptember végéig rendezte a tartozásait, így visszavontuk a felmondást” - mondta megkeresésünkre a szombathelyi Apáczai Csere János Alapítvány kuratóriumi elnöke.

Kovács Jenő nem nevezte meg a bérlőt, de egyértelmű, hogy az Apáczai Waldorf Általános Iskoláról van szó, amelyről nyár közepén derült ki, hogy nagy bajban van „Szerintem minden kisebb alapítványi iskola kínlódik” – Végveszélyben az egyik szombathelyi Waldorf-iskola 2024. July 23. 11:12 . Nem fizették a bérleti díjat, így a tulajdonos először figyelmeztetést küldött, majd a felmondást.

„Januártól feléltük a tartalékainkat, mára pedig a szeptemberi tanévkezdés is bizonytalanná vált. Jelenleg havonta 1,4 millió forint hiányzik a költségvetésünkből, melynek pótlására kampányt indítottunk. Egy hét alatt 700 ezer forintot kaptunk a segítőinktől” – írta lapunknak meg júliusban az egyik szülő.

A gyerekek szeretik az egykori huszárlaktanya hangulatát, de nem nagyon jön ki a matek
Mészáros D. Zsolt

A gondot egyrészt az okozta, hogy a bérleti díjat korábban többszörösére emelte a tulajdonos alapítvány, erre jött rá a januári kötelező pedagógusbér-emelés.

„Nem mi emeltük meg bérleti díjat, az energiaárak emelkedtek körülbelül háromszorosára, mivel vállalkozásnak számítunk. Ezen szerettünk volna változtatni, de nem tudtunk” – közölte az előbbivel kapcsolatban Kovács Jenő, aki bízik abban, hogy rendeződik a bérlő helyzete, hiszen mindenkinek az lenne a jobb.

Egy gyermeklétszám alatt szinte lehetetlen a fenntartás

A Waldorf is megkapja ugyan az államtól a gyerekek után járó kvótapénzt, de ez messze nem fedezi a kiadásokat. Egy állami iskola esetében az illetékes tankerületek, esetenként az önkormányzatok segítenek be a hiány pótlásába, de alapítványi iskoláknál ez nem opció. A szülők havi hozzájárulást fizetnek, de egy bizonyos létszám alatt ez sem hidalja át a szakadékot.

„Szerintem minden kisebb alapítványi iskola kínlódik, azok biztosan, ahol száz fő alatt van a tanulói létszám”nyilatkozta „Szerintem minden kisebb alapítványi iskola kínlódik” – Végveszélyben az egyik szombathelyi Waldorf-iskola 2024. July 23. 11:12 lapunknak még nyáron az iskolát fenntartó egyesület elnöke.

Márpedig a szombathelyi Apáczai Waldorf Általános Iskola nyolc osztálya 55 diákkal fejezte be az elmúlt tanévet, és úgy tudjuk, ez a létszám – részben az iskola körüli bizonytalanságok miatt - idén őszre tovább csökkent.

Információink szerint az iskolának részben a céges adakozások, részben egy komolyabb szülői adomány segítségével sikerült rendeznie a nyári anyagi gondokat, de egyelőre nem látni, hogy hosszabb távon hogyan alakul az Apáczai Waldorf-iskola hosszabb távú sorsa.

Az iskola nem nyilatkozik

A gyermeklétszámmal és az intézmény anyagi helyzetével kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük az iskolát, ahonnan Károly Bálint iskolaképviselő-igazgató ezt a választ küldte:

”Jelenleg nem áll módunkban válaszolni az Ön által feltett kérdésekre iskolánk helyzetével kapcsolatban. Reméljük, hogy a közeljövőben lesz lehetőségünk arra, hogy hivatalos választ adjunk a sajtó képviselőinek.”

A 11-es huszár úton működő Apáczai Waldorf Általános Iskola 15 évvel ezelőtt vált ki a másik, a „Perintparti” Waldorf-iskolából, azóta megközelítőleg kétezer gyermek oktatását tette lehetővé, és eddig stabilan működött.

A mostani nehézségek – és a csökkenő magyar gyermeklétszám - kapcsán azonban több olvasónk is felvetette annak a megoldásnak a lehetőségét, hogy a két iskolának ismét egyesülnie kellene, mert a város nem biztos, hogy „eltart” két Waldorfot.

De ez természetesen a két iskola döntése.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet