A 27 éves Veronica Panarello azután ölte meg a fiát, miután ő rajtakapta, ahogyan a nő éppen a saját apósával csalja a férjét. A nő azért fojtotta meg egy kábellel a nyolc éves Lorist, hogy senkinek se tudjon beszélni az esetről. A holttestét egy árokba próbálta meg elrejteni.
Veronica ezután azt nyilatkozta a rendőrségnek, hogy akkor látta legutoljára a fiát, amikor reggel iskolába vitte. A rendőrök átnézték közterület felügyelet kameráinak felvételeit, és kiderült, hogy egyikük sem járt az iskola közelében. A nyomozók még aznap megtalálták a fiú holttestét.
Miután kiderült, hogy hazudott, Veronica megpróbálta az egészet a fiú nagyapjára kenni. Azzal vádolta az apósát, hogy szeretők voltak, a férfi azonban mindent tagadott. Csak annyit mondott, hogy ez is csak a nő egy újabb hazugsága.
Őrültség az, amivel gyanúsít. Majdnem beleőrültem abba, hogy elvesztettem az unokám
- tette hozzá.A nő férje is teljesen összetört.
Elvesztettem a fiamat és a feleségemet is
- nyilatkozta nemsokkal az eset után. A férfi ügyvédje még azt is elárulta, hogy a munkahelyéről is kirúgták, teljesen tönkrement az élete.Senki sem gondolta volna, hogy Veronica egyszer ilyenre lesz képes. Mindenki egy gondoskodó anyukaként ismerte, aki mindig hű volt a férjéhez.
Sosem erőszakoskodott a gyermekeivel
- mondta az ügyvéd.A férje teljesen megbízott benne. Kamionsofőrként dolgozott, tehát sokszor napokig nem volt otthon, ez is a kettejük közti bizalomra utal
- tette hozzá.A férfi most azért küzd, hogy továbbra is ő lehessen a másik fia, Diego nevelője, közben pedig próbál elválni a feleségétől. Azt viszont ő sem hiszi el, hogy az apjával szexuális kapcsolata lett volna a nőnek.
Veronica anyja is felszólalt a gyilkosság után. Elmondta, hogy azután romlott meg a kapcsolata a lányával, miután ő még fiatal korában megpróbált öngyilkos lenni.
Hipót ivott, miután összeveszett a barátaival
- mondta. A lányt ezután pszichiátrián kezelték, ahonnan felhívta az anyját, és könyörgött neki, hogy vigye haza, mert az egy ápoló megerőszakolta, amíg ő a gyógyszerek hatása alatt volt. A vádaskodásait azonban sosem sikerült bizonyítani.A 27 éves nőt most 30 év börtönre ítélte a bíróság.
(Via DailyMail)