Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Megpördült és a szemből jövő Opelnek csapódott egy BMW Ják és Szombathely között

Egy jobbra ívelő kanyarban vesztette el uralmát a járműve felett egy BMW vezetője. Az autó a vizes úton megpördült és az oldalával egy szabályosan közlekedő Opelnek ütközött.

A mentők mindkét sofőrt kórházba szállították. Úgy tudjuk, hogy a balesetben résztvevők körülbelül fél órával a baleset után hívtak segítséget, egy időközben helyszínre érő ember tanácsára.

TM

A férfitől megtudtuk, hogy a BMW-ben ülő hölgynek fájdalmai voltak és remegett. Időközben a helyszínre ért a BMW tulajdonosa is, akitől megtudtuk, hogy előző nap cserélte le a nyári gumit télire. A járművet pedig egy hónappal ezelőtt vásárolta.

Megpördült és a szemből jövő Opelnek csapódott egy BMW Ják és Szombathely között
TM

A látottak alapján nagy szerencse, hogy az anyósülésen senki sem ült, az Opel ott hajtott bele a jármű oldalába.

TM

A Ják és Szombathely közötti erdős szakasz hírhedt arról, hogy nedves időben a szokottnál csúszósabb az aszfalt. Emiatt minden évben legalább tucatnyi autó landol az erdő szélén. A legtöbb esetben nem történik személyi sérülés, de már halálos baleset is történt ezen a szakaszon megcsúszó gépjármű miatt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló

Tovább az oldalra