Ismét kis létszámú, figyelemfelhívó demonstrációt tartottak lengyel aktivisták a varsói magyar nagykövetség előtt - vette észre a Telex. Az Euromaidan-Varsó nevű szervezet kezdeményezésében körülbelül tucatnyi aktivista próbált kihúzni egy Vlagyimir Putyint ábrázoló bábu fenekéből egy Orbán Viktort ábrázoló figurát, a jelek szerint nem sok sikerrel.
Dominik Gąsiorowski lengyel aktivista és Leroy Merlin, az összlengyel bojkott vezetője közleményük szerint a demonstráción azt mondták, az egész Európai Unió Ukrajnát támogatja, egyedül Orbán támogat „nyíltan egy terroristát”, amivel ők nem értenek egyet. „Korábban azért jöttünk ide a nagykövetséghez, hogy a magyar kormányhoz forduljunk, de most már nem akarunk velük tárgyalni. Ma a magyar néphez fordulunk, és azt mondjuk: támogassátok Ukrajnát velünk együtt! Keljetek fel Orbán ellen!” - fogalmaztak.
Dmitro Licsman, a bábu megalkotója, egyben a szervezet önkéntese pedig azt közölte: „Több ezer embert megöltek, halálra kínoztak, elevenen elégettek, gyerekeket erőszakoltak meg, emberek millióinak házát rombolták le – ezek mind a terrorista Oroszország érdemei, és mindezt a magyar kormány támogatásával teszi. Mi ezt ellenezzük! Ezért vagyunk itt!”