Mégsem állítják le végérvényesen a műtrágyagyártást Magyarországon

Egyelőre az alkalmazottakat sem bocsátják el.

Mint arról kedden mi is beszámoltunk, 93 év után vége a magyar műtrágyagyártásnak 2023. November 14. 08:19 93 év után leállítják Magyarországon a műtrágyagyártást. Bige László, a Nitrogénművek elnök-vezérigazgatója, a vállalat tulajdonosa az rtl.hu-nak adott interjújában elmondta, meggondolták magukat.

Elmondta, "a Nitrogénművek Európa egyik legkorszerűbb műtrágyagyára, egészséges gazdasági mutatókkal, átláthatóan üzemel, magyar tulajdonban van úgy, hogy nincsenek benne offshore-cégek."

"A szén-dioxid-kvóta adója az ok, amiért ezt a döntést hoztuk. Ez kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket, és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének. Nem másról szól" - mondta a portálnak Bige.

A vezérigazgató elmondta, bár nagyjából másfél hónapja jelezték a szakminiszternek, hogy leállítják a termelést, azóta meggondolták magukat. "Küzdeni fogunk érte, hiszen az ETS-rendszer megadóztatása jogellenes, törvényellenes, ez a mi jogászaink véleménye. El fogunk menni az összes olyan jogi fórumhoz Európában és Magyarországon, amihez nekünk lehetőségünk van" - mondta.

Közölte, egyelőre áll a termelés, végkiárusítást csinálnak, ahol a megmaradt termékeiket értékesítik. A dolgozókat egyelőre nem bocsájtják el, bár volt szó arról, hogy csoportos létszámleépítés lesz, nem adták le a papírokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet