Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlament azt a javaslatot, amivel a Parlament felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy lépjenek a jogállamiságot sorozatban megsértő Magyarország ügyében - írja a 444.
A szavazáson 345-en igennel 104-en pedig nemmel szavaztak, 29-en pedig tartózkodtak.
A lap hozzátette, "ezek után következhet a már beígért per az uniós bíróságon, amit az EP indít a Bizottság ellen, amiért az annak ellenére folyósította a Magyarországnak járó támogatás egy befagyasztott részletét, hogy az ország az EP szerint nem teljesítette a jogállamisági feltételeket. De szerepelt a felvetések között Magyarország szavazati jogának elvétele az Európai Tanácsban."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!