Megszólalt a szombathelyi MSZP is Orbán-bejelentés ügyben

„Szombathely és minden egyes lakójának érdekében követeljük az iparűzési adó megfelezéséről szóló döntés felfüggesztését.”

A Fidesz szombathelyi szervezete is elmondta a véleményét A szombathelyi Fidesz szerint várost kell vezetni, nem siránkozni 2020. December 20. 09:50 Orbán Viktor tegnapi – nagy port kavart – bejelentéséről, most az MSZP szombathelyi szervezete juttatott el hozzánk közleményt. Ezt is közreadjuk:

„A miniszterelnök által tegnap bejelentett, az iparűzési adó megfelezéséről szóló kormányhatározat megadja a kegyelemdöfést az önkormányzatoknak. A kormány ezzel a döntéssel komoly veszélybe sodorja a kötelező önkormányzati feladatok ellátását is, amelyeknek az elsődleges forrását eddig éppen a helyi iparűzési adóbevételek adták. A közösségi közlekedés működtetésétől kezdve az utak, járdák karbantartásán és a hulladékszállítás biztosításán át egészen az egészségügyi, a szociális, valamint a bölcsődei és óvodai ellátásig.

Az iparűzési adóbevételek elvételét a Fidesszel ellentétben még a kamarák sem támogatják, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kifejezetten rossz megoldásnak találta. Az ok végtelenül egyszerű, e döntés egyenesági következménye a fizetőképes kereslet csökkenése, azaz éppen a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nem lesz elegendő keresletük, és a legrosszabb forgatókönyv lép életbe, ugyanis a bérek és a munkahelyek rövid időn belül veszélybe fognak kerülni.

A kormány először elvette az önkormányzatoktól a gépjárműadó-bevételt, a veszélyhelyzet idejére a fizetőparkolás eltörlésével óriási parkolásgazdálkodási bevételkiesést okozott, felfüggesztette az idegenforgalmi adófizetést és elvette a reklámadóbevételt is. Mindezek alsó hangon legalább 600-700 millió forint mínuszt jelentettek Szombathely számára. A tavasz óta tartó módszeres kivéreztetési folyamat végén(?) pedig már több tízezer szombathelyit és több millió magyart foszthat meg a nekik járó alapvető szolgáltatásoktól, függetlenül attól, hogy kire szavaztak az önkormányzati választáson.

Eközben az állampolgárok által befizetett adóforintokból milliárdokat költenek felesleges állami célok garmadájára járvány idején: 65 milliárd forintot MotoGP pályára – plusz még 20 milliárdot a motorsport támogatására –, 83 milliárd forintot csak ezen a nyáron kikötőfejlesztésre, szállodákra és wellness részlegekre, 55 milliárdot Semjén Zsoltnak vadászati kiállításra. Kormánypropagandára pedig gigantikus összegeket fordítottak és költenek folyamatosan.

A kormány – és a Fidesz Szombathelyi Szervezete – csak éppen arról feledkezik meg, hogy az önkormányzatok kivéreztetése egyet jelent az adott településeken élő emberek kivéreztetésével, mindennapi megélhetésük veszélyeztetésével. A józan ész szabályai szerint ez egy elhibázott döntés, mi több Győr és Székesfehérvár fideszes polgármesterei szerint is rossz megoldás.

Az önkormányzatok sanyargatása, városaink kifosztása ugyanis nem kormányzás! Szombathely és minden egyes lakójának érdekében követeljük az iparűzési adó megfelezéséről szóló döntés felfüggesztését, a felelősségteljes döntéshozatal megkezdését!

MSZP Szombathelyi Szervezete"

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet