Megszületett a törvényjavaslat, ami a NER-oligarchákkal fizettetné meg a gazdaság helyreállításának költségét

Azért, hogy ne az önkormányzatokat és más intézményeket sarcolja a kormány.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő benyújtotta azt a törvényjavaslatot, mely szerint azoknak kéne fizetniük, akik 2012 eleje és 2020 márciusa között többek között az államháztartás alrendszeréből, az európai uniós forrásból, a nemzetközi megállapodás alapján finanszírozott egyéb programból, valamint a 100%-os állami tulajdonban álló gazdasági társaság által létrehozott alapítványtól legalább ötmilliárd forintnyi árbevételt szereztek - hívta fel a figyelmet a 444.hu.

Ha az árbevétel 5 és 10 milliárd forint között alakult, akkor a hozzájárulási alap a bevétel 1 százaléka kéne legyen, ha pedig meghaladja a 10 milliárd forintot, de nem éri el a 100 milliárd forintot, akkor 50 millió forint + a 10 milliárd forintot meghaladó rész 2 százaléka. Ha a 100 milliárd forintot is meghaladja, akkor 1,85 milliárd forintot kéne befizetni, illetve a 100 milliárd forintot meghaladó részek 3 százalékát.

Az indoklás szerint

ugyanis a koronavírus-járvány elleni küzdelem közös nemzeti ügy, amelyhez mindannyiunknak hozzá kell járulni. A járvány okozta beláthatatlan gazdasági és szociális következmények mérséklését illetően különösen jogos társadalmi elvárás fogalmazódik meg azon gazdasági szereplők irányában, akik az elmúlt években közpénzmilliárdok elsődleges haszonélvezői voltak. A törvényjavaslat ezen kivételezett gazdasági szereplők társadalmi felelősségvállalásának érvényre juttatása érdekében szolidaritási hozzájárulás befizetését írja elő

.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság