„Szerelem van a levegőben. Üdvözlünk, Cyan" – írta David Guetta egyik legfrissebb fotója mellé, amellyel bejelentette, hogy megszületett harmadik gyermeke. A lemezlovasnak korábbi házasságából van már egy húszéves fia és egy 16 éves lánya.
David Guetta és 24 évvel fiatalabb kedvese, Jessica Ledon tavaly novemberben, a Latin Grammy-díjátadó vörös szőnyegén jelentették be, hogy úton van az első közös gyerekük. A kubai modell nemrég életet is adott a babának, akinek érkezéséről a lemezlovas számolt be a közösségi oldalán - emlékeztet a 24.hu.Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!